Any summer plans?

Hulahopp és fókaháj

A napfénnyel együtt rámtört a bikinipánik is, és sajnos szembesülnöm kellett a lesújtó ténnyel, hogy kissé tömlőtestűre sütikéztem magam a téli ruházat áldásos takarásában. Úgyhogy nekikezdtem a szokásos tavaszi kampányszerű edzésemnek, ami többnyire kíméletlen karikaforgatásból, és durva, 1 kg(!) tömegű kézisúlyzókkal elkövetett önkínzásból áll. Viszonylag hatékony módszer, egyrészt nem cseszi szét az ízületeket, másrészt az sem hátrány, hogy úgy izzadom magam csatakosra, hogy közben nem kell kiköpdösnöm a tüdőmet.

A mellkasra tűzött lépésszámláló is kiválóan kileng hulahoppozás közben, tehát nem kell számolnom a köröket (régebben erre szükség volt, hogy elérjem azt a bizonyos mazochista transzállapotot, és ne hagyjam a francba két perc után az egészet), tehát menet közben nyugodtan agyalhatok a világuralmi terveimen – vagy azon, hogy mióta ilyen rohadt hosszú az a dal, aminek a végéig a magammal kötött egyezség szerint mindenképpen fenn kell tartanom a karikát. Mert természetesen a zenei aláfestés is része a produkciónak. Kb. 45 perc alatt tornázom fel 5200-ra a lépésszámot, ebből 1000 bemelegítős helyben futás és egyéb ugrabugra, a többi tekerés.

Eddig négy alkalmon vagyok túl, eredmények:
-nyaki- és hátgerinc, valamint deréktáji komfortérzet tekintetében egyértelműen érezhető javulás
-a könyökömön jön ki a táncolós playlistem
-a macska hülyének néz
-megállapítottam, hogy még mindig utálok izzadni.

A szuper sportcicifix nagyon jól teljesít, szerencsére már arra is sikerült rájönnöm, hogy kell lélegezni benne. Viszont az állítólagos endorfinfröccsöt, ami olyan csodálatossá és addiktívvá teszi a sporttevékenységeket természetesen ezúttal is hiába vártam, úgy tűnik, nekem mindenféle mámorosító modul kimaradt az agyamból.
A demoralizáló sokkot elkerülendő nem álltam mérlegre, és a mérőszalagtól is távol maradtam, viszont mivel mégiscsak jó lenne valamiféle objektív bizonyíték is rá, hogy nem hiába kínlódok, egy sötétkék selyemszalagon krétával bejelöltem a kiinduló derék- és csípőbőségemet, két hét múlva ellenőrzöm, van-e (vissza)fejlődés.
Nagyon ajánlom, hogy legyen!

Keeping it real since 400 BC

Woof

Nite

Chaos reigns…

Ott kezdődik, hogy nevén nevezzük

Vajon hány ártatlan emberi élet veszett el és ment tönkre amiatt az álszemérmes képmutatás miatt, hogy az illetékes hatóságok nem ismerik el, hogy aki gyerekeket molesztál, időseket és magányos embereket ver agyon, lincsel meg, nőket erőszakol, vagy éppen macskákat gyújt fel élve abból elemi szinten hiányzik valami, ami egy embert emberré tesz?
Miért kell ártatlanokat veszélyeztetni azzal az indokkal, hogy “emberi jogai” vannak egy lénynek, aki még csak nem is az?
Akiből egy nála gyengébb élőlény látványa nem védelmező ösztönt vált ki, hanem agressziót és/vagy kangörcsöt, ráadásul semmiféle gátló mechanizmus nem akadályozza meg, hogy ezeket a perverz drive-jait cselekvésbe fordítsa, annak olyan alapvetően el van baszva az agya, hogy nincs az a rehab, terápia, vagy börtönbüntetés, ami helyre rúghatná. (Mintha a végtaghiánnyal születetteket küldenénk pszichiáterhez, hátha  a kezelés végére kinő a lábuk.) Ez immár bizonyítottan egy veleszületett strukturális/funkcionális agybaj, ahogy a pszichopátia is (bár nem minden pszichopata erőszakos).
Nem. Fog. Elmúlni.

Az a bíró és orvosszakértő, aki ezeket a szörnyetegeket néhány év himihumi büntetés  vagy kamu kezelés után szabadlábra helyezi, igazából áldását adja rá, hogy további gyerekek legyenek molesztálva, további idősek legyenek agyonverve, további nők legyenek megerőszakolva és további macskák legyenek élve felgyújtva.
És ne  gondoljuk, hogy ők ezt nem tudják, jobban ismerik a visszaesési statisztikákat bárkinél. De megteszik, mert az elkövetőnek “jogai” vannak. A jogrendszerünk meg olyan, hogy lincselésért sem jár több 15 évnél (amit nem is kell végig leülni), nemi erőszakért max. 3-4 éveket ülnek, ha gyerek az áldozat, ez esetleg felmehet 8-ig (szintén nem kell végig leülni), és a legbrutálisabb állatkínzásért is felfüggesztett büntetéseket osztogatnak (vagyis semmit). De volt már példa olvasónaplóra is. Olvasónapló, baszdmeg.

Miféle társadalom az, ahol egy közveszélyes, erőszakos bűnöző jogai fontosabbak az ártatlanok biztonságos élethez fűződő jogainál? Ahol még ő perelhet kártérítésért, mert nem voltak neki szimpatikusak a fogvatartás körülményei? (És nyer.) Miféle társadalom az, ahol az adófizetőknek kell eltartani ezeket a mutáns hulladékokat, amíg a seggüket vakarják a kóterban, és a következő bűncselekményüket tervezgetik?
Ez igazságszolgáltatás?
Miféle társadalom az, ahol a teljes joggal háborgó igazságérzetet egyes nagyonhülye megmondóemberek azzal torkollják le, hogy: “ha azt kívánod neki, amit ő tett másokkal, akkor te sem vagy jobb nála”? Mennyire kell idiótának vagy képmutatónak lenni ahhoz, hogy valaki egy veszett tigris kilövését morálisan ugyanolyan súlyú cselekedetnek ítélje, mint ha valaki szórakozásból módszeresen agyonveri az utcában az összes háziállatot?

Sejtéseim szerint nem kicsit.

Sweet Dreams

Farewell

Life is fun

Ostara

Zsibbadás.
Elolvastam Mankelltől A pekingi férfi-t és Jonathan Franzentől a Szabadság-ot. Előbbi egy viszonylag kellemes időutazós krimi volt, kár, hogy túlburjánzott benne az ideológiai továbbképzés; utóbbi meg a szokásos Franzen hurrikán, ami felkap és mire észbe kapsz, már egy egészen más világban vagy. Kicsit átlátszóak a szereplői szájába adott három oldalas állásfoglalások mindenféle témában (környezetvédelem, fegyverkezés, könnyűzene, stb.), de nagyon szeretem  a stílusát, és a kétszáz kilométer széles vásznait. Olyan, mint egy nagy adag Tom Wolfe nyakon locsolva egy kupicányi Disney-vel, mert azért nála mégiscsak mindenekfelett lávcsiszercsi van a végkicsengése a sztorinak.
Most éppen Csehov elbeszélésekkel birkózom, és a fél tonna BBC History lemaradásommal.

Jut eszembe: aki jót akar magának, ne fizessen elő a HVG-re, az ügyfélszolisak alighanem amfetaminnal isszák a kávét, mert kb. minden harmadik nap kapok tőlük e-mailt vagy postán csekket, hogy ugyan hosszabbítsam már meg az előfizetésemet (ami még két hónapig él). Cseppet sem idegesítő. Hányok az ilyen erőszakos koldulástól. A lapot mondjuk szeretem, de akkor is.
Ma felhordtam a kaktuszlégiót a pincéből, és elültettem a snidlinget meg két paradicsommagot, megy a drukk. Az idei kihívás a balkonládában nevelt sárgadinnye lenne, de majd még meglátjuk. Kicsinált a telihold, rossz kedvem van, és semmi nem érdekel. Aggódom Kitkatért is, már napok óta kedvetlen, és nagyon vakarja a bal fülét, valami lehet neki benne, de nem engedi, hogy megnézzem.
Nem tudom, miért hittem, hogy megúszhatom a tavaszi depressziót. nekem olyanom is van, közvetlenül a téli után szokott lecsapni. És a nyári előtt. Utálom az életemet. Nemrég próbáltam visszaemlékezni az utolsó sikerélményemre, és nem tudom felidézni. Persze úgy nehéz ilyesmit beszerezni, ha az embernek szent megyőződése, hogy a világon semminek nincs értelme. Ahogy Palahniuk írta a Cigányút-ban (Choke):

“Miért csinálnék bármit? (…) Elég tanult vagyok ahhoz, hogy lebeszéljem magam bármilyen életcélról. Hogy ízekre szedjek bármilyen vágyat. Értelmét vegyem bármilyen tervnek. Elég okos vagyok ahhoz, hogy megtagadjak minden álmot.”

 

The Secret

8)

Passion

Knock, and the door will be opened for you…

The UK totally lost it, R.I.P.

‘…a woman purchased a billboard in Liverpool that displayed the dictionary definition of the term “woman.”
“Woman,” the billboard read, “noun; adult human female.” The billboard was only up for a little while before a prominent queer activist and family physician named Adrian Harrop complained to the billboard company, saying it made transgender people feel unsafe. The billboard was quickly taken down.’

https://www.thestranger.com/slog/2018/12/20/37275129/fighting-on-twitter-in-the-uk-you-could-be-arrested-for-that

Gyalázatában is

Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Petőfi Sándor, Pest, 1847. február.)

That’s why

This… :D:D:D

 

 

The Cheeky Bastard