Csak egy aktuális vers a költészet napja alkalmából

Föltámadott a tenger…

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

/Elkövette bizonyos Petőfi Sándor 1848 márciusának végén/

H. T.

Nem nagyon hiszek az egy mondatos életfilozófiákban, de az utóbbi időben az összes filozofikus jellegű agyalgásom végén ott kötök ki, hogy a rejtélyes Hermész Triszmegisztosz idézet nagyjából összefoglalja a világról alkotott vélményemet:

Ami nem örök, az nem igaz.

Egyszerre végtelenül felszabadító és végtelenül demoralizáló megállapítás, ha az ember nem istenhívő típus, mert akkor kénytelen beismerni magának, hogy alighanem semmi nem igaz. És én pontosan erre a következtetésre jutottam nem túl kalandos, de igen tanulságos kis életem során.