FYI

inch

Advertisements

“Semmi sem akarok lenni, csak boldog!”

drón kósa istván téli almafákViszonylag normális tempóban elolvastam Jonathan Franzentől a Tisztaságot (Purity).
Amennyire emlékszem, ez az első regényem tőle, és belépőnek egészen jó volt. Terjedelmes mű, és itt-ott erősen húzni kellett volna a szövegből, de miután leküzdöttem az enyhén émelyítő wtf érzést az elején, egészen szórakoztató olvasmánynak bizonyult. Széles spektrumú történet, afféle zsurnalisztikus realizmusban megírva, amiért én általában meg vagyok veszve (lásd Tom Wolfe, RIP). Tetszik, hogy térben, időben és a karakterek terén is bátran mozog az író, bár az utóbbiak közül néhány karikaturisztikusnak tűnik.  Pl. a fiatal Anabel, akit valószínűleg a borderline személyiségzavar DSM-listája alapján sikerült megalkotni. Ott volt egy komoly késztetésem, hogy átlapozzak pár oldalon, aztán úgy döntöttem, ez nem túlírás, hanem írói szándék, hogy az olvasó átérezze, milyen rohad fárasztó lehetett szerencsétlen Tomnak elviselni ezt a hibbant, passzív-agresszív picsát, szóval végül átszenvedtem magam rajta.
Abból a szempontból is tanulságos olvasmány volt, hogy volt alkalom elmélázni rajta, mi különböztet meg egy korszakos remekművet egy tisztességes iparosmunkától. Mert itt valami hiányzott. Az a bizonyos szikra.
A szerkezet inog, csak éppenhogy nem csúszott ki az író kezéből, és végig olyan érzésem volt, hogy van az egésznek egy enyhe izzadságszaga. Az a kényszeredettség, amit akkor érezni műveken, mikor pl. a kiadó ott suhogtatja az ostort a szerző feje felett, és időre be kell fejezni a regényt, akkor is, ha igazából még nem érett meg teljesen. Vagy nem minden része. A végét kicsit elkapkodottnak éreztem, és maradt egy rejtély (Purity fogantatása), ami idegesít. Mert ugye, már bocsánat a naturális részletekért, de   SPOILER     hogy lesz terhes Anabel, ha egy menet óvszerben megy, a másik három meg hátsó térfélen (bár azt is megtudtuk, hogy köztük mindig kimegy a fürdőszobába)? Palahniuk agymenésein már eléggé megedződtem, hogy az ilyen aljas és gusztustalan enigmákon fennakadjak. Persze Boris Becker-féle sztorikon szocializálódva vannak tippjeim, de pl. az is lehet, hogy ez csak egy metaforikus kikacsintás az olvasóra, figyelembe véve a gyerek nevét, ugye. SPOILER VÉGE

Most Szép Ernő Lila ákácát gyűröm, nagyjából a felénél még mindig nem tudom, miről akar szólni, de olyan finom, édesbús, szépernős bájjal és humorral van megírva, hogy még én is nosztalgikus hangulatba kerülök, pedig sosem ismerhettem ezt a békebeli világot, és benne ezt a sok csuda pofát.

BFMV – Gravity

We can’t say we haven’t got warning signs.
The first unveiled three new songs, the creepy Tuck interviews (‘experimental….’ ‘trying something new’…  ‘I had to convince the others in the band that this was necessary’), another label, another producer, another whatnot…
So I’m not exactly shocked or angry, I’m just disappointed, and somehow tired. Sick and tired of witnessing my favourite bands losing their balls and turning into some electro-pop radio-friendly, mediocre piece of shit.

popvsmetal
Actually, I don’t hate this album, I don’t think it’s bad. I’ve caught some really nice lyrics, for example. But it isn’t good, either. And it’s definitely NOT Bullet For My Valentine.
I’ve heard these songs for a thousand times before. From other bands, like Bring Me The Horizon, Breaking Benjamin, Asking Alexandria, Escape The Fate or Tokio Hotel, you know.  The shitload of autotune, and this painfully obvious we-used-leading-computer-instead-of-the-leading-guitar vibe. They are already invented, so don’t tell me, dear Matt, that this is your experimental stuff, and all the brainwashed teenage fans should shut the fuck up about evolving.
Gravity is a decent title… or it should’ve been Matt Tuck’s midlife-crisis?

 

 

 

Unglued

“When you are alone with yourself all the time, with no one but yourself, you begin to go deeper and deeper into yourself until… you lose yourself. It’s a perverse contradiction. It’s like your ego begins to disintegrate until you have no ego.
Not in the sense that you become humble or gain some kind of perspective, but that you literally lose your sense of self. And I’m not sure anyone, unless they have gone through it, can truly understand how profound that loss is. It’s like the psychic glue that binds your whole notion of existence is gone, and you become unglued.

I think, therefore I am.
I think too much, therefore I am not.
I am not, therefore I am nothing.
I am nothing, therefore I am dead.
And if I am dead, then why am I still so goddamn lonely?

/Rectify – S04E01/

Kis magyar sajtókórkép

444.hu
Az úgynevezett (bal)liberális, ellenzéki blog.
A szólásszabadság és a szent szövegértés élharcosa.

Kommentek egy random focis hír alatt:

-utálom az olaszokat

-őket lehet, nem védett faj

Kérdés: hány hozzászólás lett eltávolítva moderátorilag ebből a kettőből? És ha csak egy, vajon melyik? :)

Úgy van!

Pluszfeladat bónusz pontokért: hogyan módosult volna a történet végkimenetele, ha az olaszok helyett:
a) “cigányokat”
b) “zsidókat”
c) “arabokat”

szerepelt volna az első kommentben?

Úgy van!

Magyarországon minden oldalon tort ülnek az agyhalottak.