‘Do you know Oleg Burov?’

Egy kíméletlen utolsó darával kivégeztem a The Americanst, és ez nem baj, mert már eléggé az agyamra ment. A lezárás meglehetősen hitelesre sikeredett: a végig gerincesen viselkedő Oleg (<3) előreláthatóan életfogytig börtönben rohad majd, a többszáz (vagy ezer) ártatlan embert lemészárló két gyilkológép meg éli világát a Rogyina kebelén.

Nagyon nem bántam volna, ha legalább a lángosképű, pszichopata állat Elizabeth céklába harap a végén. (Azért megnézném a fejüket, mikor pár év múlva gajra megy a SZU, hehe.) Mert emlékezzünk csak, hogy ezek a hősök különösebb habozás nélkül agyonlőttek tizenéves konyhalegényt, semmiféle veszélyt nem jelentő tudóst, rosszkor, rossz helyen dolgozgató idős nénit, ártatlan amerikai pasast, csak mert tudtán kívül egy háborús bűnös orosz nőt vett feleségül, és vagy húsz oldalon át lehetne még folytatni a listát. Érezhető volt az erőlködés az utolsó évadban, hogy védhetővé tegyék a csaj életben tartását, de ez túl későn volt, és túl kevés.

Paige kommunista lelkesedése hiteltelen volt, különben is, az egész sorozatban az egyetlen jó húzása az volt, hogy leszállt a vonatról. A karaktere kétdimenziós volt, és még így is sokkal árnyaltabb, mint Henry-é, aki kis híján Columbo felesége státusba került a sorozat közepétől.
Stant a végére eléggé megkedveltem, de a Ninás kalandja miatt karmailag megérdemelné, hogy Renée tényleg KGB-ügynök legyen. :]
Örülök, hogy Arkady is végigügyeskedte magát a hat évadnyi labirintuson, Marthának viszont meg kellett volna halnia, az egész sorozat egyik leggyengébb húzása volt, mikor KGB-ék röhejesen nagy erőfeszítéseket tettek egy random amerikai kimenekítéséért, aki azt se tudta, kinek kémkedett, ráadásul még meg is fenyegette őket, hogy mindent kipakol. Korábban a saját ügynökük szintén komancs özvegyét is lazán kivégezték. De ha már így alakult, remélem Moszkvában Martha összejön Philippel (Misával), és boldogan élnek négyesben Kismiskával, meg az örökbefogadott kislánnyal, míg az elmeroggyant Elizabeth (Nadezsda) féltékenységből meg nem öli őket, itt a vége, fuss el véle. ^^

Szilánkok

Bénán feküdtem a hátamon egy színpad közepén, aztán a fenyőfák tetejéig repültem az iskolaudvaron. Rendszeresen álmodoK, de ébredéskor úgy peregnek ki a a történtek az emlékezetemből, mint a homokszemek az ember markából. Szilánkokat tudok megragadni, és azok alapján újra az elvágyódást tükröző, múltból felvillanó, fájdalmasan nosztalgikus képek uralkodnak a tudattalanomon.
Befejeztem a True Detective harmadik évadát, senkinek nem ajánlom. Egy rakás vörös hering az egész, de cserébe legalább dög vontatott is. Az íróból egy troll lett, időpocsékolás volt végignézni.
A The Americansnak viszont már a negyedik évadát gyűröm, és be kell vallanom, a nem túl meggyőző kezdés ellenére végülis az első három összességében tetszett. Most már érzem kicsit a menetrend szerinti karakter csűrést-csavarást. Elizabeth és Philip egyszerű, hatékony és elhivatott pszichopaták voltak, erre hirtelen az előbbi családcentrikus tyúkanyóvá válik, az utóbbi meg személyiségfejlesztő tréningekre jár, és analizáltatni kezdni a sanyarú gyerekkorát, hagyjuk már… Hogy Nina miért van még a sorozatban, az már másfél évad óta rejtély, látványosan nem tudnak vele mit kezdeni.

Gyorsabban, magasabbra, erősebben!

Amennyire vártam a True Detective harmadik évadát, annyira csalódott vagyok. Az első epizód nagyon tetszett, megörültem, hogy méltó folytatást kap az első szezon, de sajnos az azt követő két rész borzalmas volt. A másodikon szó szerint elaludtam, de kis híján a harmadikon is sikerült. A sztori vontatott, a fíling meg nem tud behúzni az eszeveszett idősíkváltogatások miatt. Egyelőre elég is róla ennyi, sajnos úgy tűnik, egy elpuskázott jó ötlet lesz belőle, de kicsit még remélem, hogy tévedek.

Elkezdtem ismerkedni a The Americans-szal is, sok helyen agyba-főbe dicsérték és díjazták, hát… az első évad leginkább egy B-kategóriás tévéfilmre hajaz a nyolcvanas évekből. Annak viszont nagyon hiteles, azt el kell ismerni. Kérdés, kíváncsi vagyok-e egy B-kategóriás tévéfilmre, ami velem egyidős. Egyelőre nem úgy tűnik. Megint az a bajom, ami a legtöbbször: egyetlen karakterrel sem tudok azonosulni, és ha nincs kinek szurkolni, akkor iszonyatosan izgalmas, fordulatos történetre van szükség, hogy ne hagyjam ott  a sorozatot. Az viszont nem adott. Bár lehet, hogy ebben benne van, hogy kémügyben a közelmúltban kicsit kiégettem a receptoraimat, rengeteg Le Carrét és Jason Matthewst olvastam. A kisujjamban van a KGB és az amerikai kémelhárítás minden trükkje, ennél azért feljebb van a léc, piha.

Csökkentendő a gigabájttengereket lefoglaló filmgyűjteményemet, ma megnéztem a Louder Than Bombst. Nagyon furcsa volt. Fordított előjelű problémám van vele, mint a legtöbb filmmel szokott: lehet, hogy hosszabb játékidő kellett volna, hogy jobban megismerhessük a szereplőket. Az írók túl sokat próbálnak markolni, és végül keveset fognak. A film végén erőteljesen olyan érzésem volt, hogy ez egy regényadaptáció, nem csak a narráció miatt, hanem mert üvölt róla, hogy könyvben kiválóan működhetne a sztori. Elvileg tévedtem, de persze attól még nem kizárt, hogy eredetileg regénynek szánták. Jó volt a színészeket nézegetni, sok érdekes, karakteres fejű ember játszott benne – kár, hogy nem túl jól. 6/10.