Tag Archives: iskola

Határok

Azt álmodtam, hogy suliba járok, és Rita a tanárom. KitKat jött velem, és a padon heverészett óra alatt. Róla sokat álmodom, de sorozatok viszonylag ritkán (gyakorlatilag soha nem) ugorják meg ezt a lécet, nagyon fura. Még csak nem is maratonoztam belőle. Annyira. De szeretem, nagyon tetszik a dán mindenség benne.

Csak egy szívmelengető iskolai emlék a sok közül…

Az elmúlt pár napban töbször eszembe jutott az egyik általános iskolai énektanárom. Egy fiatal csaj volt, nagyon magas, nagyon lángosképű, nagyon elállú fülű, de volt annyi esze, hogy ránövessze a sötétvörösre festett haját. De nem emiatt jutott eszembe, hanem azért, mert ő az egyik olyan úgynevezett pedagógus, akit még ma is addig tudnék ütni, amíg mozog.
Mindig az első padban ültem két barátnőmmel, ezért volt ráhallása a kommunikációnkra. Tizenhárom éves voltam, egészségesen fejlett depresszióval annak teljes virágjában. Egy nap, két öngyilkossági gondolat között, a barátnőm megkérdezte, a nagyszünetben átmegyek-e vele a húgához. Az alsó tagozatosok másik épületszárnyban voltak (a húga meg egy kis gyökér volt), ezért valami olyasmit válaszoltam, hogy az rettenetesen messze van, nekem ehhez most végképp nincs energiám. (Tényleg nem volt, a puszta létezés is fárasztónak tűnt.) Debella (szül.: Molnár Andrea) meghallotta, és dühösen(!) rám szólt, hogy mit nyavalygok állandóan, hát nekem sose tetszik semmi, és különben is, idézem: “Hogy lehet így élni..?”
Elég precízen visszhangozta a saját dilemmámat, mindazonáltal ha tanár létedre észreveszed egy diákon, hogy enervált, és állandóan rossz kedve van, és nem hogy eszedbe se jut esetleg megkérdezni, hogy mi nyomasztja, horribile dictu felajánlani a segítségedet, hanem beleugatva egy beszélgetésbe, amihez semmi közöd, egyenesen rátámadsz, akkor bizony neked a jó kurva anyádat, és remélem, a pokol tüzén fogsz elégni.

A másik

Lilás-kékes-zöldes halak voltak. Először csak egy, akire szénsavas vizet öntöttem, de megmentettem, aztán több, és végül egy teknős. Poharakba tettem őket, amíg megfelelő edényt találok a számukra, de mire előálltam eggyel, annyira megnőttek, hogy már nem fértek bele, aztán újra, aztán újra aztán újra.
Megint volt a szokásos olvashatatlan órarend (péntek), egyetlen órára sem készültem, és fogalmam se volt róla, merre vannak a tankönyveim (vagy hogy hol a tanterem és ki a tanár). Abban a világban sose járok ki végleg egyetlen iskolát sem.
Viszont néha olyan, mintha lennének barátaim.